2012/08/09

Nagykeszi templomrom (Gyepükaján)

A nagykeszi templomrom rövid története (Kapui Ferenc)


A nagykeszi romról feltárt források megoszlanak az első, hiteles említéssel kapcsolatosan. Elvileg 1230-ban szerepel először a név. Feltételezhetjük, hogy a templom a XII-XIII. százdban épülhetett. 1421-ben említenek egy Szentkirálykeszi nevű helyet is a környéken, a XVI. században az adóösszeírásokban is ez a név szerepel, feltehetően azonos a ma Nagykeszinek nevezett rommal. Azt a templomot Szent Péter apostolnak szentelték, akárcsak a felsődörgicsei romtemplomot. 1548-ban már pusztaként említik, feltehetően a török harcok során pusztult el a település, mint oly sok ezen a környéken.

A nagykeszi templomrom



A maradványok a romanika jegyeit viselik magukon, illetve több arra utaló jel is akad, hogy a templom védelmi funkciókat is ellátott. A falakon nem találhatók ablakok nyomai a megmaradt magasságig, a tornyon is csupán lőrésszerűek láthatók. A toronyba csak a karzat szintjén volt átjárás a hajóból. Az építmény körül fellelhetők a templomot körülvevő sánc nyomai. Az egyik forrás szerint a templomromtól 130 m-rel észak-nyugatra található egy kis földvár nyoma, amelyről ma csak az árok nyomvonala tanúskodik. A feltárások szerint az Árpád-kor második felében használták. Mi sajnos erről az emlékről nem tudtunk még ottjártunkkor, így erről nincsenek fotók.

Viszont a templomromról vannak. Nem akármilyen látvány a ligetes környezetben emelkedő torony, a templomtest és a hajóba belenőtt hatalmas fa együttese. Minden csendes, minden nyugodt, nem látni el a romtól a "civilizált világba", olyan, mintha a nyugalom szigetén lennénk. Szerencsére állagmegóvás is történt a romnál, feltételezésünk szerint 2000 körül, a templom mellé állított "emlékmű" ugyanis ekkor készült. Állítólag  Gyepükaján temploma elé is került egy nagy kő innen, amelynek hátoldalán felirat van, érdekes lenne megtudni a tartalmát. Sajnos erről sem tudtunk, amikor meglátogattuk a romot, így nincs róla fotónk. Még egy ok, hogy felkeressük ismételten a helyszínt.

Érdemes nyitott szemmel járni minden helyszínen, hiszen az ember sosem tudja, milyen élőlénybe akad. Nos itt egy kis ganéjtúró bogárral találkoztunk, ami önmagában nem is lenne olyan izgalmas, hiszen a környéken elég sokat lehet látni. Viszont neki olyan tisztán csillant meg a fény a páncélján, hogy fotósunk sziluettje tisztán kivehető.

Fényképek a nagykeszi templomromról (Márián Gábor)


Kereszt a templom közelében

A teljes rom

A rom, az első fa vonalában a hajdani sánc nyomaival

Győz a természet

Templombelső

Szökevény Noé bárkájáról

A nagykeszi rom előről

Templomrom a bejárattal

A torony

A torony lőrésszerű ablaka

A bejárat

Fel az égbe

Rés a falon

Fény az alagút végén

A torony belső tere

Torony

A torony lentről

A templom hátulról

A templom oldalról

Az út

A toron és a potrohon a fotós sziluettje

Corpus

A nagykeszi templomrom megközelítése Google térképpel


A szentkirálykeszi templomrom a Balatontól északra, Veszprém megyében, Gyepükaján környékén található. A romot mi Gyepükaján felől közelítettük meg. Gyepükaján határát Káptalanfa irányába elhagyva a műútról jobbra, egy kavicsos útra kell fordulni. Az út nyáron, száraz időben jól járható volt. Ezen kell kb. 2,57 km-t megtenni déli irányba, majd ott jobbra figyelni, a rom jól látható a földútról. A templomromhoz innen még pár száz métert kell autózni, vagy gyalog besétálni.


Nagykeszi templomrom (Gyepükaján) nagyobb térképen való megjelenítése

Felhasznált irodalom


A nagykeszi romról a jupiter.elte.hu oldalon
A rom leírása az mno.hu portálon
Leírás a templomromról a geocaching.hu oldalon

A romok leírásakor felhasznált szakirodalmat mi is lehivatkozzuk, amennyiben saját munkádban a mi oldalunkat használod forrásként, kérünk te is tegyél így! A blogon található fotók a blog szerzőinek saját munkái (az esetleges kivételeket jelöljük), ezek mások általi felhasználása szerzői jogokat sért! Ha bizonytalan vagy, esetleg kérdésed támad, kérünk keress minket Facebook oldalunkon!

3 megjegyzés:

  1. Pont most hasalunk a templom előtt. Fantasztikus ez anyugalom

    VálaszTörlés
  2. Állítólag pozitív kisugárzás van a "háromtörzsű" fánál, ami s szentélyből nött ki.

    VálaszTörlés