2011/08/16

Ódörögdi templomrom

Az ódörögdi templomrom rövid története (Kapui Ferenc)


Érdekes romra bukkantunk a Tapolcához közeli Ódörögdön, amiről sajnos kevés bizonyos információ áll rendelkezésre. A jelenlegi az ódörögdi templomrom összességében nem tekinthető középkorinak, de előfordulhat, hogy középkori alapokra épült.

Az ódörögdi templomrom


A területen egykor létezett egy Árpád-korban alapított Tótdörögd nevű település, amely a török korban oly sok Balaton-felvidéken lévő településsel együtt elnéptelenedett. A település pontos helye ismeretlen, sokan Ódörögddel hozzák kapcsolatba, de olvastunk olyan forrást is, ahol Taliándörögddel és környékével azonosítják. Tótdörögd templomát a "Szent Üdvözítő" tiszteletére építtették, 1238-ban okirat említi.

A ma is látható templomrom kelet-nyugat fekvésű, mint a középkori templomaink meghatározó része, viszont az oltár nem kelet, hanem nyugat felé néz, ez az akkoriban szokásossal pont ellentétes. A falak nagyrészt nem téglából, hanem kőből vannak rakva, a torony, néhány boltozat, és kripta téglából, ezek feltehetően nem középkoriak. A kapuzat és a hatszögletű, két emelet nagyságú torony 19. századi, historizáló jellegű. egyhajós, apszisa poligonális záródású, fehér dolomitból rakott.

Egy ódörögdi lakost kérdeztünk útbaigazodáskor a rom felől, tőle tudunk néhány érdekes dolgot. 1958-ban még járt ki ide pap misézni. Elnézve a rom állapotát, szinte hihetetelen, hogy néhány évtized alatt így lepusztult. Igaz a Hertelendy kastélynak sem kellett hosszú idő a pusztuláshoz. A kriptát Ódörögd leggazdagabb családja építtette, sajnos a nevüket nem jegyeztük fel. A dongaboltozatú építmény teteje beszakadt, így megközelítése veszélyes lehet, a boltozat tovább omolhat. Tetejére semmi esetre se lépjünk, a kriptába való lesétálás is veszélyes lehet, így nem javasoljuk. Sajnos a nyughelyeket feltörték, az általunk kérdezett hölgy szerint fogadásból, a 60-as években idetelepült munkások. A kripta oldalfalain már csak a fülkék mélyedései láthatók, a vakolattöredékek arra engednek következtetni, hogy az építmény falai festve voltak. Ottjárttunkkor egy magányos denevért zavartunk meg, a törmelékkel teli helyiség vele együtt tűnt igazán kísértetiesnek, és elhagyottnak.

Fényképek az ódörögdi templomromról (Márián Gábor)



Az impozáns maradványok
A torony
Az egyik ablak
A templom bejárata
Ablak a torony felőli falon
Oldalnézet
A kapuzat teteje közelebbről
Vajon milyen szobor lehetett az oldalfülkében?
Elhanyagolt környezet
A kripta nyílása felülről
Kriptabelső
A kripta beomlott teteje
Kriptabelső a bejárat felől
A kripta bejárata, jobbra egy fülkével
A kriptában lakó denevér
Az ódörögdi templomrom oldalnézetből
Feltehetően a harangkötél futott ezen a nyíláson

Az ódörögdi templomrom megközelítése Google térképpel


A Balatontól északra, Veszprém megyében jártunk. Először a Zalahaláp és Újdörögd között lévő útról letérünk (Zalahaláp felől balra) az Ódörögd felé vezető aszfaltos útra (a majorságot zöld közlekedési tábla jelzi). Beérve Ódörögdre jobbra letérünk erről az útról, balra és jobbra lakóépületeket találunk. Innen észak felé két út vezet ki a településről, mi a jobboldalit (keletebbit) választjuk. Itt megyünk pár métert, és a hosszú istállókat elérve elfordulunk jobbra, ezeket követjük párhuzamosan a földúton. Elhagyva az istállókat haladunk tovább pár száz métert, itt az utat balra (északnak) kanyarodva folytatjuk a kétoldalt fasorral övezett földúton. Az istállóktól számítva összesen egy kilómétert kell menni, a fás területben lévő kis liget végéig. Idáig kocsival is el lehet jutni nem esős időben. Itt megállunk, és jobb oldalon egy kis ösvényen bemegyünk az erdőbe. Több ilyen ösvény is van a környéken, akkor járunk a megfelelőn, ha bekukkantva egy kis ligetet jobb oldalon egy magas fenyővel látunk. (Az útról nyáron nem látszik a rom, csak a fenyő.) A fenyőtől balra lesz a rom, innen már látható.

Lehet, hogy bonyolultnak tűnik a leírás, de annyira nem nehéz megtalálni. Amennyiben mégsem sikerül, kérdezősködjünk Ódörögdön, a helyiek nekünk is segítettek.

 
  Ódörögdi templomrom (Zalahaláp) nagyobb térképen való megjelenítése

Felhasznált irodalom


A rom leírása a geocatching.hu portálon
Veszprém megye középkori templomépítészetének kutatási kérdései

A romok leírásakor felhasznált szakirodalmat mi is lehivatkozzuk, amennyiben saját munkádban a mi oldalunkat használod forrásként, kérünk te is tegyél így! A blogon található fotók a blog szerzőinek saját munkái (az esetleges kivételeket jelöljük), ezek mások általi felhasználása szerzői jogokat sért! Ha bizonytalan vagy, esetleg kérdésed támad, kérünk keress minket Facebook oldalunkon!

2 megjegyzés:

  1. Legalább 30 éve jártam Ódörögdön és már akkor is gondoltam arra, hogy a romtemplomot legalább az összeomlás megelőzendő stabilissá kellene építeni, hogy össze ne omoljon és a műemlékeket érdeklőit ne veszélyeztesse. Volt-e már múzeális kutatás a területén?
    Tóth Attila Vászolyról

    VálaszTörlés