Google+ Balatoni romok: Újlaki templomrom (Tihany)

2009. október 28., szerda

Újlaki templomrom (Tihany)

Az újlaki templomrom története (Kapui Ferenc)

Az újlaki templomrom
A XII-XIII. században épült az itt lévő Újlak révészfalu templomaként. Hasonló révészfalu emlékét őrzi Szigligeten az avasi templomrom. Így a középkori Újlak falu valószínűleg az átkelés védelmére iderendelt várnép lakóhelye lehetett. 

1267-ben említi egy pápai bulla, aszerint a kápolnát Szent Margitnak szentelték. Egy másik forrás, kérdőjelesen ugyan, de Szent András apostolt említi a templom védőjeként. Megjegyezzük, hogy vagy Antiokheiai Szent Margit, vagy skóciai Szent Margit jöhet ekkor szóba, hiszen Árpád-házi Szent Margit ekkor még élt. 

A kis templom kora gótikus elemeket mutat, bár kialakítása, formája és mérete a romanikára emlékeztet. Egyhajós, szentélye egyenes záródású, keresztboltozatos volt, erre utalnak a ma is látható boltozat indítások. A hajó szélesebbre épült, mint a szentély, utóbbinak fala ma is áll. Érdekes, hogy a templom nem keletelt, hanem északi tájolású, ez ritka az ilyen korai és a környékbeli templomainknál. Bejárata a déli oldalról nyílt.

Igazi kicsi falusi négyszög alaprajzú templomocska, mely gyönyörű helyre épült, mellőle a kilátás pazar a Balatonra. 1963-ban történt feltárás a romnál, illetve az OMF állagmegóvási munkálatokat hajtott végre. Sajnos a rom környezete manapság nagyon elhanyagolt, az egykori templombelsőben nagy a gaz és a bozót. Viszont szép kilátás nyílik a Balatonra, a rom a Tihanyi-félsziget egyik kis pici, eldugott látnivalója a sok közül.

Fényképek az újlaki templomromról (Márián Gábor)

A boltív indítások emlékei

A tejes rom a szentély falával és bozóttal

A szentély fala észak felől

Román stílusú ablaknyílás

A szentély a benne fejlődő növényzettel

A teljes rom

Háttérben a hotel

Kilátás a Balatonra a rom mellől

Földicseresznye a rom mellett

Egy közeli gejzírkúp

A gejzírkúp belseje

Feljárat a hotel felől
Az újlaki templomrom megközelítése

A rom a Balaton északi partján, Veszprém megyében, a Tihanyi-félszigeten fekszik. A Tihanyi-révtől a falu felé északra 100 m-rel balra található a Club Tihany Hotel sorompós portája. Itt ottjártunkkor szívesen útbaigazították az embert, meg lehet próbálni. A sorompón áthaladva  egészen a hotel sarkáig kell menni, a parkoló szélére. A parkoló délnyugati csücskénél van egy kerítés kapuval, (ahogy jövünk, ez a második kapu, az első az íjászoké) Ezen a kapun áthaladva a lépcsőn fel kell menni, és a rom ott lesz előttünk.


Újlaki templomrom (Tihany) nagyobb térképen való megjelenítése

Az észak felé vezető ösvényen továbbhaladva elérjük a gejzírmező déli részét.

A tihanyi félsziget további eldugott látnivalói
Felhasznált irodalom

Az újlaki templomromról Góliátka oldalán
Koppány Tibor: A Balaton-felvidék románkori templomai
Guzsik Tamás: Veszprém megye középkori templomépítészetének kutatási kérdései (1979)

A romok leírásakor felhasznált szakirodalmat mi is lehivatkozzuk, amennyiben saját munkádban a mi oldalunkat használod forrásként, kérünk te is tegyél így! A blogon található fotók a blog szerzőinek saját munkái (az esetleges kivételeket jelöljük), ezek mások általi felhasználása szerzői jogokat sért! Ha bizonytalan vagy, esetleg kérdésed támad, kérünk keress minket Facebook oldalunkon!